Baleset-megelőzési rendezvény

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a kétkerekű járművel közlekedőknek a III. Téli Motorkiállításhoz kapcsolódva baleset-megelőzési rendezvényt tartott.

A  Debreceni Rendőrkapitányság a III. Téli Motorkiállítás és Vásárral egy időben, 2015. február 5. és február 8. között rendezte meg a kétkerekű járművel közlekedők balesetei megelőzésére irányuló rendezvényét.

Boros Viktor rendőr zászlós által tartott baleset-megelőzési előadás főként a gyalogosoknak, kerékpárosoknak, a segédmotoros-kerékpárosoknak, valamint a motorkerékpárosoknak szólt, mivel ők vannak leginkább kitéve a közlekedési veszélyhelyzeteknek. Az előadás fő célja az volt, hogy a közlekedésben résztvevők elméleti és gyakorlati ismereteiket felfrissítsék.

A rendezvényen körülbelül 400 fő vett részt, akik kipróbálták a rendőrök által épített akadálypályán a nappali és éjszakai látási viszonyokat szemléltető "részegszemüvegeket", melyek viselésével megtapasztalták, hogy a látásra és a mozgáskoordinációra az alkohol milyen hatást gyakorol. A programon részt vevők a KRESZ előadást követően tesztlapot töltöttek ki, amelyben megbizonyosodhattak a közlekedési szabályismeretükről, valamint a megyei baleset-megelőzési bizottság motoros szimulátorát is kipróbálták. Földesi Lajos rendőr főtörzszászlós a parkolóban felállított vezetéstechnikai pályán gyakorlati bemutatót tartott arról, hogyan kell biztonságosan motorozni.

Minden programon résztvevő kapott a rendőröktől a kerékpár kötelező felszereléseit felsoroló, valamint a téli közlekedés veszélyeiről és azok elhárítására javasolt rendőri tanácsokat tartalmazó szórólapot.

<< Vissza az előző oldalra