Baleseti összesítő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt héten halálos baleset is történt Baranyában.

Baranya megye közútjain a múlt héten összesen 36 közlekedési baleset történt, amelyből hét személyi sérüléssel járt, 29 pedig anyagi káros volt.

A személyi sérüléses balesetek öt esetben súlyos, egy esetben könnyű sérüléssel végződtek, egy baleset pedig halálos kimenetelű volt. A személyi sérüléssel járó baleseteket figyelembe véve a legjellemzőbb baleseti ok a szabálytalan kanyarodás, és az elsőbbség meg nem adása volt.

Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál az útkereszteződésben elsőbbséget kell adni a keresztező úton érkező járművek részére! Ahhoz, hogy az elsőbbséget meg tudja adni a járművezető, meg kell győződnie arról, hogy van-e olyan jármű, ami az ő haladását keresztezné.

Az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblánál pedig minden esetben meg kell állni, és az érkező járművek részére elsőbbséget adni.

A rendőrség továbbra is kiemelt figyelmet fordít a sebességtúllépés ellenőrzésére, az ittas vezetők és a dinamikus szabályszegések elkövetőinek forgalomból történő kiszűrésére, továbbá a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztásával járó jogsértések szankcionálására.

„… hogy mindenki hazaérjen!”

 

 

<< Vissza az előző oldalra