Balesetmegelőzés minden generációnak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napokban a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a vármegye több településén több generáció számára is kampányoltak a balesetek megelőzés érdekében.

A rendőrség régóta szívügyének tekinti a prevenciót. Ennek keretében a közlekedésrendészeti szakterület munkatársai is folyamatosan kampányolnak.  A cél, hogy az óvodástól az idősebb generációig mindenkihez eljussanak a megelőzési tanácsaik.

Az elmúlt napokban a Kölesdi Szüreti- és Vadgasztronómiai Fesztiválra látogattak kollégáink. Az érdeklődők kipróbálhatták kb. 10 kilométer/órás ütközést szimuláló a biztonságiöv-szimulátort, valamint az úgynevezett „részegszemüveget” is. Azok, akik teljesítették a játékos feladatokat kisebb közlekedésbiztonsági ajándékokat is kaptak.   

kép

Néhány nappal később a legfiatalabb korosztályt látogatták meg Faddon. Az ovisokkal a művelődési házban beszélgettek a gyalogos közlekedés szabályairól. Ezután minden kisgyermek kipróbálhatta a rendőr bácsik által épített ügyességi pályát. A kicsik sem tértek haza üres kézzel, mindannyian láthatósági mellényt kaptak ajándékba.

kép

 

<< Vissza az előző oldalra