Balesetmegelőzési tanácsok az őszi közlekedéshez

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság óvatosságra inti a közlekedőket.

Az őszi időjárás beköszönte kihívás elé állítja a közlekedőket. Az esős, párás időben az út-és látási viszonyok kedvezőtlenné válhatnak, a járművezetők helyenként csúszós útszakaszokkal találkozhatnak, amelyet sok esetben az úttestre lehulló falevelek okoznak. Ebben az időszakban a balesetek megelőzése érdekében fokozott óvatossággal kell közlekedni, alkalmazkodva a megváltozott időjárási,-és útviszonyokhoz.

Az őszi időszakban gyakrabban történnek úgynevezett pályaelhagyásos balesetek, amelyek oka lehet egyrészt a gépjárművek nem megfelelő műszaki állapota, másrészt pedig a sebesség helytelen megválasztása, a figyelmetlenség vagy a váratlan helyzetekben végrehajtott hirtelen kormánymozdulat. A közlekedést sok esetben az úttestre lehulló falevelek is nehezítik, amik miatt az út csúszóssá válhat.

Fontos kiemelni, hogy a KRESZ 44. és 45. § alapján a gépjárművekbe beszerelt ködfényszórók kizárólag a közlekedésben részt vevő járművek kivilágítására szolgálhatnak, azokat álló járművön működtetni tilos. A ködfényszóró és köd zárófény alkalmazásának indokoltsága nem kizárólag a fennálló sűrű köd esetén lehetséges, mint ahogyan a KRESZ sem ekképpen rendelkezik. Ködfényszóró alkalmazása korlátozott látási viszonyokhoz fennállása esetén valósulhat meg, mely felléphet akár sűrű hóesés, vagy a köznép nyelvén ismert felhőszakadás esetén is. Abban az esetben, ha a látási viszonyok indokolják, a ködfényszórót a járművezetők jogszerűen használhatják, így eleget téve a látni és látszani elvnek, mely a baleset-megelőzés egyik alappillére.

A ködfényszóró indokolatlan alkalmazása jelentős baleseti kockázattal bír, mivel a ködfényszóró indokolatlan használata elvakítja a szemközt közlekedő járművezetőt, így jön létra az ún. vakon vezetés jelensége. A rendőrség ennek észlelése esetén igyekszik intézkedés alá vonni, és szankcionálni ezen járművezetőket. A szankciók mértékét itt is a szabálysértési törvény alapján figyelmeztetésben, helyszíni bírságban (5-50 ezer) vagy szabálysértési feljelentésben meríti ki.

A balesetek megelőzése érdekében kérjük, fogadják meg alábbi tanácsainkat!

…hogy mindenki hazaérjen!

  • Indulás előtt ellenőrizzék a gumiabroncsok állapotát! Időben gondoskodjanak a téli gumiabroncsok beszerzéséről, felszereléséről!
  • A párás szélvédő balesetveszélyes, ezért indulás előtt a párát el kell távolítani.
  • Ellenőrizzék a világító berendezések működését és gondoskodjanak a lámpabúrák tisztán-tartásáról!
  • Töltsék fel az ablaktisztító tartályt téli szélvédőmosó folyadékkal, és ellenőrizzék az ablaktörlő gumik állapotát!
  • Fokozott óvatossággal közelítsék meg a gyalogos-átkelőhelyeket, mert a gyalogosok – időjárástól függően – esernyővel, kapucnival közlekednek, ami akadályozza őket a szabad kilátásban!
  • Egyre később világosodik és korábban sötétedik. Szürkületben, sötétedéskor lakott területen kívül is számítsanak a munkába, iskolába, illetve onnan induló, gyalogosan vagy kerékpárral közlekedők megjelenésére!

1

 

<< Vissza az előző oldalra