Biztonság hete: fókuszban a gyerekek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Nemzeti Közlekedési Hatóság a rendőrséggel és a közlekedési felügyelőségekkel együttműködve ellenőrzi a jármű biztonsági rendszerek, ezen belül különösen a gyermekülésekre vonatkozó követelmények betartását.

A jármű biztonsági rendszerek, ezen belül különösen a gyermekülésekre vonatkozó követelmények betartását vizsgálja közúti ellenőrzésen illetve az árusítóhelyeken is a Nemzeti Közlekedési Hatóság a rendőrséggel és a közlekedési felügyelőségekkel együttműködve a 2014. március 10-14 közötti „Biztonság hete” akcióban.

Az akciót ismertető sajtótájékoztatón elmondták, hogy az ellenőrzés alapvető célja, hogy a hatóságok felhívják a figyelmet a járművek biztonsági rendszereinek fontosságára, baleset megelőzésben betöltött szerepükre. Kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekülések és a biztonsági övre vonatkozó követelményekre, illetve kiszűrik az ezeknek nem megfelelő gyermeküléseket a forgalmazóknál, kereskedőknél. Utóbbiak ugyanis egy esetlegesen bekövetkező baleset esetén nem nyújtanak megfelelő védelmet a gyermekek számára.

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke szerint a gyermekek biztonságát a felnőtteknek kell szavatolni: „Az ellenőrzések elrendelésében az vezérelt bennünket, hogy a kimutatások szerint a gyermekek passzív szereplői a közlekedési baleseteknek, vagyis önhibájukon kívül sérülnek meg, veszítik életüket. Biztonságukat a szülők, illetve a gépjárművezetők tudják szavatolni a közlekedésben, vagyis ezzel a kérdéssel még többet kell foglalkozni. Az NKH eltökélt abban, hogy hogy a jövőben minél kevesebb gyermek sérüljön meg közlekedési balesetben.”

Statisztikai mutatók terén vitathatatlan az előrelépés, ám amíg egyetlen gyermek közlekedési baleset áldozata lesz, addig nem lehetnek nyugodtak a szakemberek. Ezt már Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az ORFK-OBB alelnöke mondta, aki statisztikai adatokkal támasztotta alá, hogy nem voltak hiábavalóak az előző évtizedek erőfeszítései. „1990-ben 107 gyermek halt meg közlekedési balesetben, ebből 47 személygépkocsiban, utasként vesztette életét, tehát nem tehettek a balesetről. 2013-ban  8 gyermek halt meg közlekedési balesetben, ebből öten gépkocsiban utazva szenvedtek el halálos sérülést.” – mondta. Kijelentette, a javulásban a rendőrség és a hatóság mellett számtalan civil szervezet is szerepet vállalt. Ma a gyermekek 83 százaléka utazik a személygépkocsikban biztonságos gyermekülésben, mintegy 7 százalékukat felnőtt biztonsági öv védi, így a jövőben maradék 10 százalékot kell rábírni erre. A passzív biztonsági rendszerek, öv és bukósisak használat terén is vannak eredmények, a 2013. évi felmérések szerint 86 százalék használja a biztonsági övet, a motorosoknál pedig a bukósisak használat eléri a 95 százalékot.

Érsek István, a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal vezetője, az NKH elnökhelyettese elmondta, az országos ellenőrzés a közutakon és az árusítóhelyeken egyaránt zajlik majd. Az ellenőrök a műszaki állapot, a légzsákok, a biztonsági övek ellenőrzése mellett a kereskedőknél azt is megvizsgálják, hogy az eladásra szánt gyermekülések jogszabálynak megfelelő jóváhagyással rendelkeznek-e.

Tolna Sándor, a Pest Megyei Közlekedésfelügyelet igazgatója bejelentette, az országos ellenőrző akció már a sajtótájékoztató időpontjában elkezdődött, a szakemberek az M3-as gödöllői lehajtójánál kezdték el az akciót.

<< Vissza az előző oldalra