Biztonságban a szünidőben is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a hasznos tanácsok mellett átadták a SuliMoped program résztvevőinek vezetői engedélyeit is.

A Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának megbízott vezetője is részt vett a Tarjáni Általános Iskola tanévzáró ünnepélyén 2015. június 19-én. A rendőrök kettős céllal érkeztek az ünnepségre. Egyrészt átadták a vezetői engedélyeket azoknak a tanulóknak, akik a tanév során a SuliMoped elnevezésű programnak köszönhetően, a szükséges vizsgák teljesítését követően térítésmentesen megszerezték a segédmotor-kerékpár vezetésére jogosító okmányt. A tarjáni diákok közül 19-en, a megye területéről pedig további 31-en vettek részt a tanfolyamon és a tanév végére mindannyian megszerezték vezetői engedélyüket.

 

Varga András r. főhadnagy és Buóczné Miklán Erzsébet r. őrnagy ezen felül a nyári szünidőre is ellátták hasznos tanácsokkal az iskola tanulóit. A rendőrök hangsúlyozták, hogy az év során a helyi körzeti megbízottól megszerzett bűn-és baleset-megelőzési ismereteiket a nyári szünet alatt is alkalmazniuk kell annak érdekében, hogy ne váljanak sem bűncselekmény, sem közúti közlekedési baleset áldozataivá.

 

 

<< Vissza az előző oldalra