Biztonságban az ünnepek alatt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség 2016. március 24. és 2016. március 28. közötti időszakban demonstratív közterületi jelenléttel biztosítja a nyugodt ünnepeket Veszprém megyében.

A gyermekek és felnőttek által várt Húsvét a családi összejövetelek és a vendéglátás időszaka. Ezekben a napokban a közúti forgalom megszokott sűrűsége hirtelen a többszörösére növekszik.  A rendőrség 2016. március 24. és 2016. március 28. közötti időszakra fokozott közterületi jelenléttel készül, melynek fő célja a balesetek megelőzése és a zavartalan közlekedés biztosítása.

Ezen időszakban a közutakon a gépjárműforgalom mellett nagyobb számban jelennek meg a kerékpárosok, de a települések belterületén akár csoportokban közlekedő gyalogosokra is számítani kell. A járművezetők kiemelt figyelemmel és kellő oldaltávolságot tartva, ha szükséges, a sebességet csökkentve kerüljék el az úton közlekedő járókelőket, illetve az egy nyomon haladó járműveket!

 A kerékpárral és gyalogosan közlekedők számára a láthatósági mellény használata korlátozott látási körülmények között és lakott területen kívül kötelező. Ne feledjék, a láthatóság életet menthet! 

A húsvéti ünnepekre jellemző, hogy az átlagosnál többen hagyják figyelmen kívül az alkoholfogyasztás melletti járművezetés kockázatát, következményeit. Veszprém megyében az ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek számának alakulása alapján megállapítható, hogy a balesetek mintegy 6%-a az ittasságra vezethető vissza. Mindezekre tekintettel kiemelten fontos a húsvéti időszakban is, hogy a járművezetők a vezetés megkezdése előtt tartózkodjanak a szeszesital fogyasztásától, illetve az őket vendéglátók ne is kínáljanak alkohol tartalmú itallal olyan személyeket, akikről tudják, hogy várhatóan járművet fognak vezetni. 

<< Vissza az előző oldalra