Biztonsággal a munkahelyre két keréken

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vigyázzunk egymásra!

A gyalogosok és a kerékpárosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, ezért biztonságuk megóvása érdekében nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy láthatóságuk biztosítása kiemelt jelentőséggel bír. A balesetek megelőzése érdekében ugyanakkor fontos számukra a közlekedésükkel összefüggő hatályos jogszabályok ismerete és azok rendelkezéseinek betartása és a közlekedés egyéb résztvevői részéről pedig a rájuk történő fokozott odafigyelés. A tapasztalatok szerint a kerékpár egyre nagyobb szerepet játszik a közúti közlekedésben. Manapság már nemcsak egyfajta szabadidős tevékenységet jelent, hanem egyre többen vannak, akik a munkahelyükre is kétkerekűvel érkeznek.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága már 2013 decemberétől különös figyelmet fordít a kerékpárosok közlekedésbiztonságának megteremtésére. Így a munkatársaink által, „Közlekedj biztonságosan munkába jövet-menet” elnevezéssel meghirdetett program, a „Vigyázz rám!” elnevezésű országos kampány egyik szegmensének is tekinthető.

Az elmúlt időszak tapasztalatai alátámasztották a kezdeményezés létjogosultságát, hiszen nem egy esetben fordult elő, hogy munkatársaink észleltek hiányosságokat az akció során. Meghirdetése óta összesen hat gyáregységet látogattak meg. Az ellenőrzésekre, amelyek elsősorban baleset-megelőzési célokat szolgáltak, minden esetben figyelemfelhívó szándékkal érkeztek a főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai. A megszólítottak pozitívan értékelték a segítő szándékot és megköszönték a közlekedésbiztonsági szabályokra és azok betartására irányuló figyelemfelhívást.

<< Vissza az előző oldalra