Biztonságos közlekedés a betakarítás időszakában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mezőgazdasági gépek vezetőinek szervezett tájékoztatókat a rendőrség Békés megyében. A rendezvényeken a szakemberek a főbb baleseti okok mellett ismertették a legfontosabb közlekedési szabályokat is.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályának munkatársai 2014. június 16-án és 17-én két helyszínen tartottak baleset-megelőzési témájú rendezvényt. A betakarítás időszakához kapcsolódó programokon, Dombegyházán és Battonyán összesen mintegy 100 mezőgazdasági munkagép, illetve tehergépkocsi vezetője vett részt. A rendőrség szakemberei hangsúlyozták: a legtöbbször az elsőbbségi, valamint a kanyarodási szabályok megszegése, illetve a sebesség helytelen megválasztása miatt történnek személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek. Kiemelték azt is, hogy a mezőgazdasági gépek vezetéséhez speciális tudás és gyakorlat szükséges, az ilyen járművek vezetőinek tehát fokozott figyelemmel kell közlekedniük. Az ittas járművezetés, a fáradtság, a figyelmetlenség súlyos, esetenként tragikus következményekkel is járhat. Ha kézben tartott mobiltelefont használ a járművezető, azzal növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát. A biztonsági öv nélkül közlekedők pedig nagyobb eséllyel szenvednek súlyos sérülést. Az előírt pihenőidő megtartásával, a járművek műszaki állapotának rendszeres ellenőrzésével, valamint a betakarított termény szabályos szállításával csökkenthető a balesetveszély. A résztvevők az előadásokat, tájékoztatókat követően KRESZ tesztlapokat is kitöltöttek, így felmérhették felkészültségüket, tudásukat. 

<< Vissza az előző oldalra