Biztonságos tanévkezdés: vigyázzunk a gyermekekre!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az idei tanévben is kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére és balesetmentes közlekedésére.

A tanévkezdés időszaka fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen a gyermekekre nézve. Szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra. A tanévkezdéssel egyidejűleg a forgalomban részt vevő gépjárművek száma is ugrásszerűen megnő. Jellemzően a reggeli iskolakezdés idején és a délutáni időszakban az utak zsúfolttá válnak, így az autósokat érintő közlekedésbiztonsági kockázat is fokozódik.

A frekventált helyen található nevelési-oktatási intézmények közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintve, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak szeptemberben a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában.

 

A közlekedési balesetek elkerülését segítik az alábbi tanácsaink:

 

  • Azon az úton kísérjük rendszeresen iskolába a gyermekünket, amelyen később egyedül jár majd!
  • Ne a legrövidebb, hanem a legbiztonságosabb utat válasszuk! A közlekedési szabályok betartásával mutassunk példát gyermekünknek!
  • Úgy indítsuk útra a gyermekünket, hogy sietség nélkül az iskolához érhessen! A rohanás figyelemzavart okozhat, mely balesetveszélyes és a közlekedésben nincs helye.
  • Többször gyakoroljuk gyermekünkkel az átkelést a bonyolultabb kereszteződésekben, a közlekedési szabályok gyakorlat közben rögzülnek!
  • A gyermekre ne az út másik oldalán várjunk, elkerülendő azt, hogy meglátva minket figyelmetlenül rohanjon át az úttesten!
  • Ha lakott területen kívüli közutat is igénybe kell vennie, feltűnő vagy fényvisszaverő ruhadarabot viseljen a gyermek, amelyet a közlekedés többi résztvevője kellő távolságból észlelhet!
  • Gyermekünkkel való közlekedéseink alkalmával életkori sajátosságainak megfelelően magyarázzuk el neki a legfontosabb közlekedési szabályokat és a jelzőtáblák jelentéseit!
  •  Ha utasként szállítjuk gyermekünket, a passzív biztonsági eszközök használatát követeljük meg, életkori sajátosságoknak megfelelően használjuk a gyermekbiztonsági rendszereket!
<< Vissza az előző oldalra