Bölcskei pindur-pandúrok

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az iskolások hibátlanul teljesítették valamennyi feladatot.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány 2019. május 24-én közösen szervezte meg Budapesten a Pindur-Pandúr Mini KRESZ országos vetélkedőjét óvodások és kisiskolások számára. Az ország számos pontjáról érkeztek csapatok – összesen 135 – a megmérettetésre.

A gyerekek nyolc főből álló csapatokban versenyeztek egymással, négy kisdiák elméletben, négyen pedig ügyességi pályán mutathatták meg tudásukat. Tolna megyét a kisiskolás csapatok között a bölcskei Kegyes József Általános Iskola csapata képviselte. Az elméletben KRESZ tesztlap és környezetvédelmi totó megoldása volt a feladat, amit a bölcskei iskolások hibátlanul teljesítettek.

kép

A gyakorlati feladat egy kerékpáros ügyességi pályán zajlott, ahol bóják között kerekeztek a kicsik, a Tolna megyei diákok ezt is hibázás nélkül megoldották.

A nap végén a bölcskei gyerekek bekerültek a legjobbak közé, így az ajándékcsomagon kívül egy asztali csocsóval is gazdagodott az iskola csapata.

kép
A képen a bölcskei csapat tagja balról jobbra: Keresztes  Marcell, Molnár Gergő, Schell Petra, Papp Zita, Mészáros Nimród, Bengő Dóra, Volman Attila, Galó Árpád (felkészítőjük: Gálosiné Fazekas Szilvia)

A kicsiket Gálosiné Farkas Szilvia tanítónő és Biró Ilona Mária főtörzsőrmester készítette fel a versenyre.

<< Vissza az előző oldalra