Bűn- és balesetmegelőzés Sámsonházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Családi napon gyermekeknek és felnőtteknek tartottak előadást a rendőrök.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai tartottak bűn-, és balesetmegelőzési előadást Sámsonházán megrendezésre kerülő családi napon.

A program a helyi óvodában kezdődött, ahol Tamás- Kovács Andrea rendőr őrnagy az óvodások részére tartott játékos foglalkozást. A program során a gyerekek felidézték az óvodában és az otthoni, családi környezetükben ismert szabályokat, majd a közlekedésben ismert legfontosabb szabályok begyakorlása volt a feladat. Ezt követően a láthatóságra hívta fel a gyerekek figyelmét a balesetmegelőzési bizottság szakembere és kitért a láthatóságot elősegítő eszközök használatára is.

A gyermekeknek tartott foglalkozás után az idősebb, felnőtt korosztályt szólították meg a rendőrök. A Sámsonháza község könyvtárában megrendezett előadás első előadója Bárnai Kinga rendőr őrnagy, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály bűnmegelőzési előadója volt. Kisfilmek levetítésével mutatta be az idősek sérelmére leggyakrabban elkövetett az úgynevezett „trükkös lopást” és „unokázós csalást”. Előadásának végén a jelen lévők részére bemutatott olyan - az otthonukban is alkalmazható - biztonságtechnikai eszközöket, melyek az idősek személy és vagyonvédelmét szolgálják.

A biztonságos és szabályos gyalogos és kerékpáros közlekedésről Sulyok Gábor rendőr főtörzszászlós, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársa tájékoztatta a jelen lévőket. Előadásának végén a résztvevői kérdésekre válaszolva kitért a legaktuálisabb közlekedésrendészeti kérdésekre is, például a járművek sebességének megfelelő megválasztására, gyermekbiztonsági rendszerek használatára, valamint az úgynevezett „vadbalesetek” elkerülésének lehetőségeire. A rendezvényen résztvevők részére a Salgótarjáni Rendőrkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai bűn-, és balesetmegelőzési szórólapokat, valamint láthatósági mellényeket és kerékpáros lámpaszettet adtak át.

 

<< Vissza az előző oldalra