Csak egy mozdulat, de az életünk múlhat rajta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közúti tragédiák elkerülése érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányág felhívja a figyelmet arra, hogy a gépkocsiban utazó személyeknek a biztonsági öv becsatolásával kell magukat rögzíteni a közlekedés során!

A rendőrség az elkövetkezendő időszakban is kiemelt figyelmet fordít a közlekedési szabályok betartatására és a szabályszegő gépjárművezetők kiszűrésére. Az elmúlt napon Győr határában történt halállal végződő közúti közlekedési baleset is rávilágított arra, hogy a biztonsági öv bekapcsolása életet menthetett volna.

A biztonsági öv igazoltan életmentő eszköz, még lassú haladási sebességnél bekövetkező ütközések esetén is védi életünket, testi épségünket. Az öv használata nélkül a más passzív védelmi megoldások – mint például a légzsák – sem fejtik ki kedvező hatásukat, sőt, akár súlyos, vagy szélsőséges esetben akár halálos sérüléseket is okozhatnak!

Az övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg. Az öv használatával megelőzhető, hogy a járműben utazók teste egy ütközés során fellépő tehetetlenségi erő hatására nagy erővel, hirtelen előre lendülve a kormánynak, a műszerfalnak és a szélvédőnek csapódjon, vagy a gépkocsiból kizuhanjanak.

Indulás előtt kapcsolja be a biztonsági övét és hívja fel utastársai figyelmét is arra, hogy rögzítsék magukat! A biztonsági öv életet menthet.

… hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra