Ellenőrzés a közlekedésbiztonság javítása érdekében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 86-os számú főútvonal Szombathelyt elkerülő szakaszán hajtottak végre akciót a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2014. május 27-én.

A tapasztalatok szerint a gyakori ellenőrzések, a fokozott rendőri jelenlét szabálykövető magatartásra sarkallja az úton lévőket, hozzájárulva ezzel a közlekedésbiztonsági helyzet javulásához.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kijelölt állománya ennek érdekében fokozott ellenőrzéseket hajt végre a nyári hónapokban a megye illetékességi területén. Az intézkedések során kiemelt figyelem irányul az ittas járművezetők kiszűrésére, a kerékpárral, segédmotor-kerékpárral, vagy motorkerékpárral közlekedők ellenőrzésére. Az akciók során elsősorban az idegenforgalmi szempontból frekventált területekre, a balesetveszélyes és a jelentős forgalommal terhelt útszakaszokra fókuszálnak munkatársaink, de a figyelem középpontjában vannak és lesznek a lakott területen belüli útszakaszok is.

 

A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy ne kizárólag a kampány során, hanem minden esetben a szabályokat betartva, magukra és egymásra is odafigyelve vegyenek részt a közúti forgalomban!

<< Vissza az előző oldalra