Előzés és kanyarodás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Számtalan közlekedési baleset kiváltó oka az előzési és a kanyarodási szabályok megsértése.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén áprilisban több olyan közúti közlekedési baleset is történt, melynek oka a kanyarodás és az előzés szabályainak megsértése volt.

Nagyon fontos, hogy mielőtt a járművezető irányt változtat, manővere előtt meg kell győződnie arról, hogy gépkocsija előzésébe nem kezdett-e bele más jármű, illetve elsőbbséget kell adnia a szemből érkezőknek.

Ugyanígy az előzés során is nagyon körültekintően kell eljárni. Még annak megkezdése előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy más nem előzi-e már a járművét, az előtte haladó ilyen szándékot nem jelzett-e, van-e elegendő út a manőverhez, illetve ezzel más járművezetőt nem késztet-e hirtelen fékezésre. Szintén fontos a megfelelő oldaltávolság megtartása is.

 

A felvételen látható baleset április 1-jén 16 óra 22 perckor történt (a videón tévesen szerepel a nap) Akasztó lakott területén kívül, az 5306-os számú úton. Csengőd felől Akasztó irányába közlekedett egy helyi lakos az általa vezetett mezőgazdasági vontatóval, amikor az út 8-as kilométerénél balra nagy ívben be akart kanyarodni egy ottani jelöletlen dűlő útra, ám egy mögötte közlekedő személyautó az oldalának ütközött. A mezőgazdasági vontató ettől kettétört, a személyautó pedig megpördült és a bal oldali vízelvezető árokba borult az oldalára. A baleset következtében utóbbi jármű vezetője és utasa könnyű, a traktor vezetője súlyos sérülést szenvedett.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja, hogy a baleset bekövetkezéséért melyik jármű vezetőjét terheli felelősség.

 

Balra kanyarodási manővert végző és előzését megkezdő járművek esetén mindkét sofőrre vonatkoznak szabályok. A kanyarodó csak akkor kezdheti meg irányváltoztatását, ha meggyőződött arról, hogy őt nem előzik. Az előzést végző egy balra kanyarodó mellett pedig csak jobbról haladhat el. Hogy e szabályoknak mindkét fél eleget tudjon tenni, elengedhetetlenül szükséges az irányjelző, illetve a visszapillantó tükrök használata.

 

Kérjük a járművezetőket, az előzési szabályok mellett fokozottan figyeljenek a kanyarodás szabályainak betartására is.

<< Vissza az előző oldalra