Első nap az iskolában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tanév első napján rendőrök segítették a gyerekek közlekedését, az iskolarendőrök és a bűnmegelőzési előadók pedig részt vettek az iskolák tanévnyitóján.

Rendőrök és polgárőrök segítik a gyerekeket a tanév első hónapjában, hogy biztonságosan jussanak el az iskolába. A forgalmasabb utakon átvezető gyalogos- átkelőhelyeken az átkelésben nyújtanak számukra segítséget, emellett de fokozott figyelmet fordítanak a gépjárművezetők jogkövető magatartására is. Az iskolarendőrök és a bűnmegelőzési előadók, akik egész tanévben aktív szerepelői lesznek a kisdiákok életének, részt vettek az iskolák tanévnyitóján.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy az iskolák közelében főként a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket fokozott óvatossággal közelítsék meg! A gépkocsival közlekedő szülők figyelmét a biztonsági öv és a gyermekülés használatára, valamint arra hívjuk fel, hogy az iskolák környékén parkolás céljára az arra kijelölt helyeket használják! Semmiképpen ne álljanak az útburkolati jellel jelölt forgalom elől elzárt területen, valamint a tiltó jelzőtáblával jelölt helyeken! A tanévkezdés nyomán megnövekedett forgalomban komoly fennakadást okozhatnak az akár a forgalmi sávot is elfoglaló parkoló gépkocsik.

Közlekedjenek türelmesen és fokozott figyelemmel!  

<< Vissza az előző oldalra