Emlékezés a balesetben elhunytakra

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az esemény egyben üzenet a járművezetőknek a biztonságos és felelős közlekedésről.

Budapesten, a harmadik kerületi Flórián téren 1996-ban avatták fel azt az összetört személygépkocsit ábrázoló szobrot, amely a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak állít emléket. Az emlékmű – valószínűleg elsőként a világon – közadakozásból, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, valamint az érintett állami és társadalmi szervek együttműködése révén valósult meg.

Az emlékműnél azóta minden évben – a halottak napját megelőzően – megemlékeznek a kezdeményezéshez csatlakozó szervezetek az utakon elhunytakról. Az eseményen felhívták a biztonságos és felelős közlekedésre.

Minden évben újabb számot vésnek a téren álló oszlopra. Azok számát, akik az előző évben útnak indultak, de soha nem értek haza. A 2020-as évszám mellé a 460-as számot vésték a kőbe. Tavaly ennyi értelmetlen halál történt az utakon.

Az idei megemlékezésre 2021. október 29-én 18 órakor került sor az óbudai Flórián téren. Több órára színes fényekbe borult az emlékmű. Fényfestéssel, emlékműsorral és mécsesgyújtással tisztelegtek a közlekedési balesetben elhunytak emléke előtt. Megemlékeztek azon rendőrökről, akik szolgálatteljesítés közben, közlekedési balesetben veszítették életüket.

A rendőrség egész évben preventív kampányokkal törekszik az emberéletek megóvására. E tevékenység célja a közlekedők védelme, azért, hogy a balesetveszélyes tényezők, időjárási és útviszonyok alapos ismeretében, gondos körültekintéssel, biztonságosan közlekedjenek.

 

… hogy mindenki hazaérjen.

<< Vissza az előző oldalra