Erdélyi diákokkal a biztonságért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén ismét Romániából érkezett tanulókkal egészült ki a Tourist Police program Nyíregyházán.

A tavalyi év pozitív tapasztalatai alapján az idegenforgalmi szezonban működő Tourist Police szolgálat idén ismét kiegészül erdélyi diákokkal. Az idegen nyelveket beszélő középiskolás diákok a Romániából érkező turistáknak segítenek útbaigazítást és tájékoztatást adni. A fiatalok továbbá élőszóban és többnyelvű szórólapokon hívják fel a figyelmet az ilyenkor jellemző bűncselekmények, például strandlopások vagy gépkocsi-feltörések megelőzési módjaira.

 

A szolgálat ideje alatt viselt és a városi önkormányzat támogatásával elkészített Tourist Police feliratú pólókat dr. Illés László r. alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője adta át a tanulóknak 2016. július 11-én, egyúttal köszöntette a határon túli fiatalokat.

 

A magyar ajkú erdélyi diákok július 11-től 16-ig bűnmegelőzési szakemberekkel közösen Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő területén napi három órában látnak el szolgálatot.

<< Vissza az előző oldalra