Évadnyitó motoros találkozó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Április utolsó napján, végre jó időben zajlott a MotoMia motoros találkozó Budapesten, az ORFK-OBB és a KTM Centrum közös szervezésében.

 

Nem először és nem is utoljára rendezte meg az ORFK-OBB támogatásával a KTM Centrum a MotoMia motoros találkozót. A motoros évadnyitó eseményt a főváros XI. kerületében, az M1-M7 autópálya közös bevezetőjénél található Vizsla utcában rendezték meg. Az egész napos program tematikája szerint szélesre tárta a kaput, így nem csak a motoros keménymag, hanem kezdők, családosok és a motorozás iránt még csak érdeklődők is találhattak számukra érdekeset.

A találkozó alapvetően a biztonságos motorozásról szólt. A gyerekeket bringás-rollis KRESZ-pálya, a felnőtteket több ügyességi pálya várta, valamint a regisztrálók részt vehettek motoros vezetéstechnikai képzésen is, amelyet a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Nagytétényi úti objektumában tartottak a testület profi oktatói. A helyszínre a résztvevőket rendőrségi kíséret vezette fel, így a vonulás már önmagában is élményt nyújtott.

A rendezvényre kilátogató motorosok kérhettek és kaphattak technikai támogatást, térítésmentesen átvizsgálták a jelentkezők gépeit, és a csomag része volt a futóműállítás is, persze akkor, ha szükség volt rá.  A futóműoptimalizálás titkait Dávid István futóműspecialista fedte fel az érdeklődőknek. Ha a jármű rendben volt, akkor az Uniqa Biztosító egészségkamionjában lehetett komplex egészségügyi felmérést kérni. Véradásra is volt lehetőség. Motoros ügyességi vetélkedőt a Safety Hungary tartott, a legjobbakat díjazták.

Délutánba fordulva a színpad kelt életre, és koncert zárta a rendezvényt a helyszínen. Délután hat órakor szintén rendőri felvezetéssel indult el motoros konvoj Óbudára, a Flórián térre, hogy az ott álló emlékműnél mécsesgyújtással emlékezzenek meg a közúti balesetek során elhunytakról.

 

<< Vissza az előző oldalra