Figyeljünk egymásra!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindenkit hazavárnak, ezért kérjük, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek!

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén – az elmúlt időszakban – több olyan közúti közlekedési baleset is történt, melynek résztvevője kerékpáros volt. Abony és Sülysáp területén - 2014. december 22-én – a kerékpárral közlekedő személyek a helyszínen életüket vesztették, míg a Göd városában történt baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett.

 

Az elmúlt időszak baleseteiből is látható, hogy kerékpárral közlekedőkre nem csak jó időben, nyáron lehet számítani, hanem minden évszakban. Éppen ezért felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy mindig az időjárási-, út- és látási viszonyoknak megfelelően vezessenek. Úgy válasszák meg a járművük sebességét, hogy minden olyan akadály előtt meg tudjanak állni, melyek felbukkanására számítani lehet.

 

Fontos azonban, hogy a biciklivel közlekedők is ügyeljenek a saját biztonságukra és arra, hogy a közlekedés más résztvevői időben észre vehessék őket. A KRESZ szabályai a kerékpárrral közlekedőkre is vonatkoznak, ezért azokat mindig tartsák be! A jól láthatóságot lehetővé tevő fényvisszaverő mellény vagy ruházat viselése lakott területen kívül, sötétedés után és rossz látási viszonyok között kötelező. Ezen túlmenően a kerékpárnak is közlekedésre alkalmas állapotban kell lennie és arra fel kell szerelni a - láthatóságot is biztosító - kötelező tartozékokat.

 

 

Vigyázzuk egymásra!

 

Balesetmentes közlekdést kíván a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.

 

<< Vissza az előző oldalra