Fókuszban a nyugdíjasok biztonsága

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakembere Győrújbaráton a közlekedési balesetek megelőzésének lehetőségeire, és az utakon leselkedő veszélyekre hívta fel az időskorúak figyelmét.

Az „Életet az éveknek” Győr-Moson-Sopron Megyei Idősügyi Klubszövetség előadás-sorozatot rendezett 2022. április 28-án 10 órai kezdettel a Győrújbaráti Művelődési házban. A program egyik előadója Rosta Roland rendőr őrnagy a Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság titkára volt. Kollégánk informatív tájékoztatást adott a közlekedési balesetek okairól, felhívta a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire, valamint a „látni és látszani” koncepció fontosságára.

2

A jó hangulatú és tanulságos interaktív előadáson a biztonságos kerékpáros közlekedésről is beszélgetett a megjelentekkel. A rendezvényen több mint százan képviseltették magukat a Győr környéki- és Szigetközi klubok vezetői, illetve tagjai.  

3

A szakember prevenciós ajánlásai többek között az alábbiak voltak:

A kerékpárosok tekintetében:

  • Kerékpárral alapvetően az úttesten kell közlekedni. Amennyiben az úttest mellett van kerékpárút vagy gyalogos- és kerékpárút, akkor azon kell a biciklivel haladni. Kivételes esetben van lehetőség arra, hogy a kerékpáros a járdán közlekedjen. Ilyen az, ha az úttest a kerékpározásra alkalmatlan, azaz az út minősége nem teszi lehetővé a biciklivel való közlekedést. Továbbá táblával jelzett főútvonalon 12 éven aluli gyermek nem kerékpározhat, neki a járdán kell közlekednie. A kerékpáros maximális sebessége járdán 10 km/h. A fenti eseteken kívül nincs lehetőség a kerékpárral a járdán való közlekedésre!
  • Kerékpárral az útpadkán, az úttesten csak egy sorban szabad haladni.
  • Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen - a KRESZ utasításának megfelelően - a kerékpárról le kell szállni, és azt tolva szabad csak az úttesten áthaladni! A gyalogátkelőhelyen csak a gyalogosoknak van elsőbbsége, a kerékpárosoknak nincs!
  • Az utat keresztező kerékpárúton lehet a kerékpárt hajtva közlekedni, ezeken a helyeken a közút kezelője megfelelő táblázással szabályozza az elsőbbséget.

Az ittas vezetéssel kapcsolatosan:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra