Gördülj velünk! - videóval

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság Gördülj velünk! elnevezésű kerékpáros figyelemfelhívó programot szervezett.

Első alkalommal rendezték meg 2017. április 7- én Szolnokon azt a kerékpáros programot, ahol felnőttek és gyermekek, a baleset-megelőzési szakemberekkel együtt kerékpároztak végig a város utcáin. A biciklisek a Hild János térről indultak és egészen a Bagolyvár Vadasparkig tekertek a megfelelően felszerelt kerékpárokkal, láthatósági öltözékben.  A résztvevők az induláskor különböző hasznos - figyelemfelhívó matricát, fényvisszaverő mellényt, villogót, bukósisakot- ajándékokat kaptak.  A vadasparkban a gyermekek KRESZ lapokat töltöttek ki, valamint különböző interaktív állomásokon, kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos feladatokat teljesítettek. A vetélkedő első három helyezettje tárgynyereményt kapott. Az eredményhirdetést követően a résztvevők egy előre megtervezett útvonalon közösen kerékpároztak vissza a Hild János térre.

 

A program szervezői és résztvevői ezzel akarták felhívni a figyelmet arra, hogy a jó idő beköszöntével fokozottan számítani kell a kerékpárosok megjelenésére az utakon. Kiemelt figyelmet kell fordítani a kerékpáros balesetek megelőzésére és a közlekedési szabályok betartására!

<< Vissza az előző oldalra