Gyermekrajzpályázat díjait adták át a balatonfüredi rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rajzpályázat elérte a célját - felhívta a gyermekek figyelmét a biztonságos közlekedésre.

Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által 2023. évben meghirdetett közlekedésbiztonsági rajzpályázatára a Balatonfüredi Városi Balesetmegelőzési Bizottság a „Közlekedjünk biztonságosan két keréken” címmel választott témát. A három korcsoportot érintő versenyre több mint száz pályamű érkezett.  

Óvodások, valamint alsó és felső tagozatos diákok is neveztek, akik rajzaikkal a szabályos és biztonságos közlekedést mutatták be. A többféle technikával készült rajzokon a gyerekek kétkerekű közlekedési eszközöket és helyzeteket ábrázoltak, melyeken megjelentek a gyalogosokra, kerékpárosokra és rolleresekre is vonatkozó közlekedési szabályok.

A gyermekrajzok balatonfüredi és tihanyi intézményekből érkeztek, melyek közül a szakmai zsűri kiválasztotta a legeredményesebbeket. A három kategória díjazottjai emléklapokat és ajándékcsomagokat vehettek át a rendőröktől.

 

<< Vissza az előző oldalra