Ha alkoholt ivott, ne vezessen!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében az elmúlt hosszú hétvége minden napján állítottak elő a rendőrök olyan közlekedőket, akik miután szeszes italt ittak, elektromos kerékpárt, személygépkocsit vagy teherautót vezettek. A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy ittasan vezetni nagyon veszélyes.

A húsvéti hosszú hétvégén Békés megye több településén intézkedtek a rendőrök ittas járművezetés bűncselekmény miatt. Nagypénteken Vésztőről, majd másnap Szarvason, a Munkás utcából állítottak elő egy-egy személygépkocsi-vezetőt. Szintén személyautót vezetett az a férfi, akit 2020. április 12-én, Békéscsabán, a Kun utcában igazoltattak a rendőrök. Húsvét hétfőn pedig Békésen egy elektromos kerékpárral közlekedő férfinél, majd Szeghalmon egy kisteherautó vezetőjénél lett pozitív a légalkoholmérés eredménye.

Ittasan vezetni rendkívül balesetveszélyes, akik alkoholt fogyasztanak és utána vezetnek, nemcsak magukat, hanem a velük utazókat és közlekedő partnereiket is veszélyeztetik. A rendőrök folyamatosan végeznek közúti ellenőrzéseket azért, hogy az ittas járművezetőket kiszűrjék a forgalomból. A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ismételten kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat! Tegyenek meg mindent azért, hogy megelőzzék a baleseteket, tragédiákat! Közlekedjenek szabályosan, legyenek figyelmesek és türelmesek egymással!

 

…hogy mindenki hazaérjen!

 

józanul biztosan hazatalálsz

<< Vissza az előző oldalra