Hogyan közlekedjünk helyesen gyermekszemmel?

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vetélkedő ügyességi versenyszámokkal és játékos feladatokkal kicsiknek Szombathelyen.

Az óvodás és a kisiskolás korosztályt szólították meg munkatársaink 2015. május 12-én, a már hagyománynak számító „Pindúr-Pandúr” elnevezéssel meghirdetett vetélkedőn. A baleset-megelőzéssel foglalkozó szakemberek fontos feladatuknak tekintik, hogy akár már óvodás korban is elkezdődjön a lurkók helyes közlekedésre nevelése. A megmérettetés is a nevelést helyezi fókuszba és a különböző versenyszámok eredményes teljesítése egyfajta visszaigazolása az elvégzett munkának. A Gayer parkban lebonyolított eseményre hét óvoda és hét általános iskola nevezett. A rajthoz állt lurkók négy főből álló csapatokban mutatták meg közlekedési ismereteiket. A feladatok között szerepelt közlekedési jelzőtábla felismerése, kerékpáros ügyességi verseny, de volt a kicsik nagy kedvence, a kockakirakó is.

 

Az alábbi intézményekből érkezett gyerkőcök voltak a legügyesebbek, ők díjazásban részesültek, de a megmérettetésen részt vettek közül senki sem távozott üres kézzel. A kategóriák első helyezett csapatai pedig képviselhetik Vas megyét az országos döntőn.

 

Az óvodások kategóriájában:

1. Margaréta Óvoda (Szombathely),

2. Donászy Magda Óvoda (Szombathely),

3. Benczúr Gyula Óvoda (Szombathely).

 

Az általános iskolások kategóriájában:

1. Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Szombathely),

2. Nádasdy Tamás Általános Iskola (Sárvár),

3. Szentpéterfai Horvát-Magyar Kétnyelvű Általános Iskola (Szentpéterfa).

<< Vissza az előző oldalra