Humorral a biztonságért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baglyaskő Időskorúak Otthonába látogatottak el a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei és Illés István nyugalmazott rendőr alezredes, művésznevén Ayala.

A október 8-án, délelőtt megtartott rendezvényen munkatársaink az ismert humorista közreműködésével interaktív előadásokon hívták fel a szépkorúak figyelmét azokra az óvintézkedésekre, amelyekkel megelőzhető, hogy bűncselekmények áldozatává váljanak.

Gáspár Anikó rendőr őrnagy, bűnmegelőzési főelőadó az idősebb generációt érintő bűncselekményekről – mint például trükkös lopások, online csalások – és azok megelőzési lehetőségeiről adott tájékoztatást, valamint felhívta a figyelmet a 112-es segélyhívószám használatának módjára és lehetőségeire.

Bárnai Kinga rendőr őrnagy, balesetmegelőzési főelőadó előadásában hangsúlyozta, hogy a szépkorúak biztonságos közlekedése kiemelt fontosságú, hiszen veszélyeztetettebbé válhatnak sok mindennel szemben.

Közlekedjenek akár járművezetőként, vagy gyalogosként, a közlekedést befolyásolhatja a látás, a hallás és a reflexek tompulása, vagy akár a mozgásszervi panaszok megjelenése. Fontos, hogy ezeket a változásokat vegyék észre, tudatosítsák és tisztában legyenek a veszélyforrásokkal, hogy balesetmentesen vehessenek részt a közlekedésben.

A foglalkozások résztvevői Ayala, azaz Illés István rendőr alezredes könnyed hangvételű, humoros előadását is meghallgathatták, aki további hasznos bűn- és baleset-megelőzési tanácsokkal is szolgált.

A prevenciós program elősegítette, hogy a résztvevők ne csak hasznos információkkal gazdagodjanak, hanem jó hangulatban, közösségi élményként elevenítsék fel ismereteiket.

A program végén a megjelentek a megelőzési előadóktól írásos prevenciós kiadványokat, láthatóságot elősegítő eszközöket és a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány által felajánlott eszközöket vehettek át.

<< Vissza az előző oldalra