II. helyezést ért el a Bács-Kiskun megyei csapat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vetélkedősorozat országos döntőjén a dobogó második fokára a kalocsai Rideg család állhatott fel.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. június 4-én a megyeszékhelyen rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei elődöntőjét, amelyet a kalocsai Rideg család nyert meg.

A családi vetélkedő országos döntőjét 2016. június 19-én rendezték meg. A versenyző családok az öt állomásból álló döntőben közlekedésbiztonsággal összefüggő elméleti és gyakorlati feladatokat teljesítettek. A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ nagytétényi objektumában autós ügyességi feladatok megoldásában, valamint KRESZ tábla kirakásban mérték össze tudásukat. A budaörsi Herman Ottó Általános Iskolában kerékpárral, Zsámbékon járműszerelvénnyel teljesítették a kihívásokat. Esztergomban személygépkocsin cseréltek kereket, valamint „részeg” szemüveggel különböző ügyességi feladatokat oldottak meg. Visegrádon elsősegély-nyújtásban mérkőztek meg a versenyzők.

Az ötödik alkalommal megrendezett „Közlekedik a család” vetélkedő 2016. évi országos döntőjén a kalocsai család második helyezést ért el.


Gratulálunk a Bács-Kiskun megyei csapatnak, valamint a vetélkedőn résztvevő valamennyi versenyzőnek!

<< Vissza az előző oldalra