Indul a motoros szezon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megyei motoros rendőrök tartottak felkészítést az érdeklődőknek.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Baleset-megelőzési Bizottság is képviseltette magát a BMW hivatalos győri márkakereskedőjének szalonjában 2015. március 13-15. között a motorkerékpárosok részére tartott szezonnyitó rendezvényen. A kilátogatók tesztelhették az új modelleket és motoros túrán is részt vehettek. A zord időjárás nem kedvezett a szabadba vágyóknak, ennek ellenére sok érdeklődő vett részt a programokon.

A rendezvény keretén belül a rendőrök két napos motoros vezetéstechnikai tréinget tartottak, melynek célja a motorosok szezonra való felkészítése mellett, a közlekedési szabályok betartására történő figyelemfelhívás volt.

A kollégák ügyességi pályát állítottak fel, ahol a résztvevők megújíthatták és fejleszthették tudásukat. A gyakorlati pálya végrehajtása előtt motoros KRESZ-tesztet töltöttek a járművezetők, a sikeres „vizsgázókat” láthatósági ajándékokkal jutalmazta a megyei Baleset-meglőzési Bizottság. Az érdeklődőknek lehetőségük nyílt kipróbálni az úgynevezett „részeg szemüveget”, a jövő motoros generációja pedig mini KRESZ-pályán ügyeskedhetett.

A rendezvényen részt vett Jakab Zsófia Virág hivatásos motorversenyző is, aki az elmúlt években jelentős nemzetközi sikereket ért el 600 cm3 kategóriában. A profi versenyző beszélgetett a motorosokkal és a rendőri instrukciók mellett hasznos tanácsokkal látta el az érdeklődőket.   

A Győr-Moson-Sopron Megyei Baleset-megelőzési Bizottság kéri a közlekedőket, hogy a szezon beköszöntével minden úton lévő fokozottan figyeljen a közutakon megjelenő motorkerékpárosokra.

<< Vissza az előző oldalra