Iskolakezdés Nógrádban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség, így a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság is a 2015/2016-os tanévben, ez előző évekhez hasonlóan, kiemelt figyelmet fordít a gyermekekre.

„Az iskola rendőre” program keretében a Nógrád megyei rendőrök a polgárőrökkel együtt jelen vannak az iskolák környékén a forgalmas időszakokban. A tanórák előtt és után - szükség esetén - forgalomirányítással is segítik a diákok biztonságos közlekedését.

A tanévkezdést követően a Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a városi kapitányságok munkatársai eljuttatják azokat a plakátokat az oktatási intézményekbe, amelyekről a tanulók, a szülők és a pedagógusok megismerhetik az iskola rendőrének elérhetőségét. Ezen túlmenően apró ajándékokkal, - olyan órarenddel, vonalzóval, fényvisszaverő matricával stb. - kedveskedtek a gyerekeknek, melyek veszélyhelyzetekre is felhívják a figyelmet illetve hasznos tanácsokat tartalmaznak.

Ezen kívül a megye diákjai továbbra is részt vehetnek a rendőrség  évek óta működő,  biztonságra nevelő iskolai programjaiban, az általános iskolában  D.A.D.A., a középiskolában az ELLEN-SZER oktatásokon. A tanórák keretében speciálisan képzett rendőrök tartanak foglalkozásokat az áldozattá válás elkerülése, valamint a bűn- és baleset-megelőzés témaköreiben.

Nógrád megyében a 2013-ban indult iskolai bűnmegelőzési tanácsadói szolgálat is tovább működik, Salgótarján, Balassagyarmat, Szécsény és Bátonyterenye városokban összesen öt középiskolában három bűnmegelőzési tanácsadó rendőr lát el szolgálatot, és segíti a pedagógusok munkáját.

A rendőrség drogprevenciós tanácsadói, országszerte, így Nógrádban is segítséget nyújtanak a szülőknek és a pedagógusoknak a kábítószer-fogyasztás megelőzésében az ehhez kapcsolódó jogszabályi háttérről való tájékoztatással. Telefonon, e-mailben és fogadóórákon érhetőek el a szakemberek.

<< Vissza az előző oldalra