Ismét a legjobbak között a sárvári diákok

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezúttal Szegeden bizonyíthattak a tehetségek.

Szeged adott otthont a Magyar Autóklub és az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága által közösen meghirdetett, „Ki a mester két keréken?” elnevezésű versenysorozat országos döntőjének 2016. június 1-jén és 2-án. A megyék legjobbjai tették próbára tudásukat elméletben és gyakorlatban egyaránt. A közlekedésbiztonsági ismereteik mellett az indulók kellő koncentrációjára és ügyességére is szükség volt ahhoz, hogy a gyakorlati pályán is bizonyítsanak. A szakmai zsűri külön értékelte az egyéni (lány, fiú) és a csapatteljesítményt is.

Hannos Attila nyugalmazott pedagógus már évtizedek óta biztos támasza a tehetségeknek. A szárnyai alatt készülő diákok mindig a legjobbak között teljesítenek, ez ezúttal sem volt másként. Tanár úron kívül a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának munkatársai, Kovács Vanda c. r. őrnagy kisasszony és Binó Tamás r. őrnagy úr is segítette a lelkes diákok felkészülését.

A kemény és kitartó munka eredményeként, példaértékű teljesítményt nyújtva, a fiúk közül egyéni kategóriában Takács Dávid második helyezést ért el, a lányok közül Horváth Evelin a nyolcadik lett, csapatban pedig a negyedik helyen végeztek. Mindketten a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola tanulói.

 

A legjobb két lány és fiú versenyző – a Magyar Autóklub jóvoltából – részt vehet egy nemzetközi megmérettetésen is. Így Takács Dávidért szeptemberben, Csehországban szoríthatunk legközelebb.

<< Vissza az előző oldalra