Ismét a legjobbak között a vasi általános iskolások

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Immár második éve áll az ország élén a sárvári diáklány.

Az idén Gyula adott otthont a XXIII. Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőjének 2015. május 19. és 21. között. A megyék legjobbjai tették próbára tudásukat elméletben és gyakorlatban egyaránt. A közlekedésbiztonsági ismereteik mellett az indulók kellő koncentrációjára és ügyességére is szükség volt ahhoz, hogy a gyakorlati pályán, valamint a Gyula belvárosában megrendezett szabályossági versenyszámban is bizonyítsanak. A szakmai zsűri külön értékelte az egyéni (lány, fiú) és a csapatteljesítményt. Vas megye a tavalyi évhez hasonlóan, ezúttal is erős csapattal nevezett.

Hannos Attila nyugalmazott pedagógus már évtizedek óta biztos támasza a tehetségeknek. A szárnyai alatt készülő diákok mindig a legjobbak között teljesítenek a megmérettetéseken. Tanár úron kívül a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának munkatársai, Kovács Vanda r. őrnagy kisasszony és Binó Tamás r. főhadnagy úr is segítette a lelkes diákok felkészülését. A kemény és kitartó munka eredményeként példaértékű teljesítményt nyújtva, mindhárom kategóriában dobogón végeztek a sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola hatodik osztályos versenyzői. A lányoknál – akárcsak tavaly – 2015-ben is Németh Rebeka bizonyult a legjobbnak. Rebeka tapasztalt versenyzőnek számít, hiszen már évek óta eredményesen vesz részt hasonló megmérettetéseken. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy családjával a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedő területi fordulóján 2015-ben a második helyen végzett.

A csapat másik büszkesége Szabó Botond, aki a fiúk egyéni versenyében a harmadik helyen zárt.

A két fiatal csapatversenyben pedig a dobogó második fokára állhatott fel.

 

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gratulál a fiataloknak!

<< Vissza az előző oldalra