Itt van az ősz, itt van újra

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hőmérséklet tartós csökkenése, a gyakori ködös idő és a korai sötétedés új vezetési stílust kíván a közlekedés részvevőitől.

A megváltozott közlekedési környezet váratlan helyzet elé állíthatja a járművezetőket, éppen ezért időben fel kell készülni arra, hogy egyik pillanatról a másikra olyan időjárási és útviszonyokkal találkozhatunk, amelyek a nyári vezetéstechnikától lényegesen eltérő vezetéstechnikát igényelnek. A vezetési szokásokban és a vezetési stílusban az előrelátásnak, az óvatosságnak és a biztonságnak kell érvényesülnie. Talán az őszi időjárási viszonyok között történő közlekedés során van leginkább szükség a másik közlekedő partnerrel szemben tanúsított előzékenységre, messzemenő toleranciára.

 

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

 

-Őszi időszakban hidakon, felüljárókon és erdősávval védett útszakaszokon fokozottabban számolni kell az úttest csúszóságával.

-A száraz útszakaszról a vizes szakaszra való ráfutás ismertető jelei lehetnek az úttest felületének színváltozása, illetve a kerekek gördülése által okozott hanghatás növekedése.

-Alaposan vizsgáltassa át járművének műszaki állapotát, az ablakmosó tartályt téli szélvédőmosóval töltse fel.

-A nyári gumiköpenyek tapadási tulajdonságai hideg időjárási viszonyok között jelentős mértékben csökkennek, amennyiben a hőmérséklet tartósan 7 celsius fok alá csökken, cserélje le télire a gumikat.

-Ne használjon 4 mm-nél kisebb mintázat mélységű gumiabroncsot!

-Fordítson különös figyelmet a gumiabroncsok levegőnyomására.

-A légzsák nem helyettesíti a biztonsági övet! A légzsákot az üléshez biztonsági övvel rögzített emberekre tervezték. Ütközés esetén a tehetetlenségi erő miatt előre csapódó testet az ellenkező irányból nagy erővel berobbanó légzsák nem védi meg, sőt további sérüléseket okozhat.

-Esőben a járművezető által belátott távolság csökken. A levegő kevésbé átlátható a páratartalom miatt. A járművek körvonalai elmosódnak, a valóságosnál távolibbnak látszanak. -A közlekedő járművek távolságát sokan túl-, sebességét viszont alábecsülik.

-Egyes utakon számítani kell arra, hogy az esővel együtt megjelenhetnek állati erővel vont járművek, mezőgazdasági gépek. Az említett járművek által felhordott sár csúszóssá teheti az utakat!

-Semmit ne csináljunk hirtelen! Haladásunk során az autó stabilitása jeges útszakaszra való ráfutáskor váratlanul megváltozik. Ebben az esetben minden hirtelen mozdulat a kormányon, féken, gázon tragédiához vezethet. Gázlevétellel és motorfékkel csökkentsük a sebességet!

 

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

<< Vissza az előző oldalra