Játékos baleset-megelőzés Vaskúton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpáros ügyességi akadálypályán és gokartokat vezetve is kipróbálhatták közlekedési tudásukat a vaskúti fiatalok.

Az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozat keretében 2014. szeptember 19-én a Bajai Városi Baleset-megelőzési Bizottság és a Bajai Rendőrkapitányság játékos baleset-megelőzési bemutatót tartott a gyerekeknek. Fontos, hogy az alapvető közlekedési szabályok betartására és a baleseti veszélyforrásokra már a fiatalabb korosztály tagjainak figyelmét is felhívjuk. Az eseményen a kerékpárosok ügyességi akadálypályán mutathatták be tudásukat. A kisebbek számára a szakemberek az alapvető közlekedési szabályokat gyakorlati szituációkon keresztül magyarázták el. A gyerekek saját maguk által hajtott gokartokba ültek, és a helyszínen kiépített KRESZ pályán haladva a rendőrök az elsőbbségi szabályok, valamint a gyalogos forgalomra vonatkozó fontosabb tudnivalókra hívták fel a figyelmüket.

 

A rendezvény nagy sikert aratott a vaskúti fiatalok körében, a bajai rendőrök pedig bíznak abban, hogy ez a játékos gyakorlás is nagyban segíti majd a legkisebbek biztonságos közlekedését.         

<< Vissza az előző oldalra