Játékosan a biztonságos közlekedésért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint százhúsz gyermek vett részt a „Biztonság Hete” keretében meghirdetett közlekedésbiztonsági napon, Szombathelyen.

A „Biztonság Hete” elnevezésű, országos kezdeményezésű program egyik legfőbb célja, hogy minél több gyermek és érintett figyelmét felhívja a biztonságos közlekedés fontosságára.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának tagjai színes programokkal készültek a 2021. szeptember 20-án, a Főkapitányság Söptei úti objektumában megtartott rendezvényre.

A biztonságos és a szabályos közlekedést célzó foglalkozásokra a diákok azon intézményekből érkeztek, amelyek munkájukkal aktív szerepet vállaltak és vállalnak a Főkapitányság által meghirdetett vetélkedőkön, pályázatokon. A résztvevők kipróbálhatták a részegséget szimuláló szemüvegben teljesíthető ügyességi pályát, valamint a különböző jelzőtáblákat és közlekedési szituációkat szemléltető kockakirakókat is.

A nap folyamán nagy érdeklődéssel fogadták a rendezvényen résztvevők a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság bemutatóját, valamint a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának munkatársai által tartott rendőrkutyás bemutatót is.

Ne feledjék, a gyermekek biztonságos közlekedésre való felkészítését nem lehet elég korán elkezdeni, hiszen a biztonságuk mindannyiunk közös érdeke!

... hogy mindenki hazaérjen!

 

 

<< Vissza az előző oldalra