Játszva tanulhatnak a gyerekek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség óvodás és iskolás csoportok jelentkezését várja az „Úton-útfélen” elnevezésű bábversenyre.

A Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2014-ben is megrendezi az ”Úton - útfélen” elnevezésű közlekedési és baleset-megelőzési témájú bábversenyt. A versenyre olyan óvodás és általános iskola alsó tagozatos gyermekekből álló csoportok jelentkezését várja a rendőrség, akik valamilyen közlekedéssel kapcsolatos történetet, mesét adnak elő saját készítésű bábokkal. A verseny célja, hogy a rendezvényre való felkészülés során a gyermekek olyan közlekedésbiztonsági ismereteket szerezzenek meg, melynek betartásával megelőzhetik a közlekedési balesetek bekövetkezését.

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan az óvodás és iskolás korosztályt külön értékelik, illetve díjazzák. A 7-10 perces előadásokat a szakmai zsűri színházművészeti, közlekedési szabályismeretek, és pedagógiai szempontok alapján értékeli. A verseny 2014. december 16-án kerül megrendezésre a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumában, a 1139 Budapest, Teve utca 4-6. szám alatt. Bővebb információkkal a Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára, Buóczné Miklán Erzsébet r. őrnagy rendelkezik, akinek a jelentkezési lapokat 2014. november 21-ig kell megküldeni buoczne@komarom.police.hu e-mail címre.

 

<< Vissza az előző oldalra