Karos forgalomirányítás, sorverseny és kvízjáték

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Óvodások és általános iskolások ismerkedtek a közlekedés szabályaival Békéscsabán, a KRESZ-FESZTEN.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2015. szeptember 25-én harmadik alkalommal rendezte meg a KRESZ-FESZT elnevezésű programot. Az országos kezdeményezés célja, hogy a tanévkezdéshez kapcsolódó baleset-megelőzési kampány zárásaként ráirányítsa a közlekedők figyelmét a gyermekekre. Emellett a rendezvényen az óvodások, valamint az általános iskolások megismerhették, illetve újra átismételhették a számukra legfontosabb közlekedési szabályokat.

 

A Békéscsabán megtartott KRESZ-FESZT-re Békés megye minden részéből érkeztek diákok. A közlekedési ismeretekkel rendelkező „Zebra Zsaruk” Békéscsabán, a rendőrség épülete előtti kereszteződésben óvodásokat kísértek át a gyalogos – átkelőhelyeken. A forgalmat rendőr irányította, így a gyerekek a karjelzéseket is megfigyelhették.

A rendezvény megnyitóján és az eredményhirdetéskor Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese hangsúlyozta: a közlekedési balesetek megelőzésének egyik legfontosabb előfeltétele a szabályok ismerete. Kiemelte, hogy a rendőrség munkatársai igyekeznek minden segítséget megadni ahhoz, hogy a gyermekek elsajátítsák a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedésére vonatkozó előírásokat és el tudják kerülni a veszélyhelyzeteket.

 

A 2015/2016-os tanévben 10 éves „Zebra Zsaru” programban résztvevő diákoknak a bizottság egy játékos, ugyanakkor tanulságos vetélkedőt szervezett. A sorversenyben az ügyességüket, a kvízjátékban pedig a tudásukat tehették próbára az általános iskolások. A vetélkedőn a Zsadányi Református Általános Iskola csapata érte el a legjobb eredményt. Második lett az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola négyese, míg a harmadik helyen a békési dr. Hepp Ferenc Általános Iskola diákjai végeztek.  

<< Vissza az előző oldalra