Kattintson az életért!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Köztudott, hogy a biztonsági öv életet menthet, mégis sokan elmulasztják használatát.

Az elmúlt időszakban a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén is több olyan súlyos, sőt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt, amelynél csökkenthető lett volna a sérülés súlyossága, ha a járművezetők, illetve az utasok nem mulasztják el a biztonsági öv használatát. Emiatt szervezett prevenciós bemutatót a megyei rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési bizottsága a Wilfing Áron Egyesülettel közösen 2019. október 26-án. A szakemberek az egyik helyi bevásárlóközpont parkolójában felállított biztonságiöv-szimulátor segítségével mutatták meg az érdeklődőknek, hogy mennyire fontos a passzív biztonsági eszközök használata. A szerkezet kipróbálása lehetőséget adott arra, hogy sérülések bekövetkezése nélkül, saját tapasztalatokat szerezzenek a bent ülők arról, milyen nagymértékű erők hatnak a szervezetre már alacsony sebességgel történő ütközés során is.  

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedésben résztvevőket, hogy minden esetben használják a passzív biztonsági eszközöket.

Ne feledjék, kattintsanak az életért!

…hogy mindenki hazaérjen!

1

<< Vissza az előző oldalra