Kerékpáros időutazás Balatonalmádiban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Veterán kerékpár kiállítással színesítették a tanévkezdéshez kapcsolható programsorozat záró rendezvényét 2014. szeptember 30-án Balatonalmádiban.

Balatonalmádi óvodásait és a Györgyi Dénes Általános Iskola alsósait Stanka Mária r. őrnagy várta délelőtt több balesetmegelőzési programmal. A helyszínül szolgáló Pannónia Kulturális Központ nagytermében „STOP! Közlekedj óvatosan!” című, a közlekedési szabályokat oktató mesefilm sorozatot vetítettek, az aulában pedig lehetett rajzolni, „Tóbiás és Balambér” közlekedési figuráiról szóló kifestőket színezni, közlekedési táblákkal hűtőmágnest készíteni.

A program érdekessége volt, és a gyerekek körében a legnagyobb sikert aratta, a „Sempre con Due Route – kerékpáros időutazás” kiállítás megtekintése. Az Európai Mobilitási Héthez is kapcsolódó bemutatón látható veterán kerékpárokat (1862-1940) az ország több településén - Kecskemét, Tiszakécske, Kiskunmajsa, Budapest, Veszprém - élő gyűjtőktől kapták kölcsön a szervezők, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság és Balatonalmádi Városa. A kiállítás megszervezésében Sümegi Elemér veszprémi gyűjtő vállalt oroszlánrészt gyűjtő társai megkeresésével. Az értékes relikviák 2014. szeptember 26-tól október 9-ig, a Pannónia Kulturális Közpon és Könyvtárban láthatók Balatonalmádiban, hétköznapokon: 10-19 óra között.

<< Vissza az előző oldalra