„Kerékpáros Iskola Kupa” és „Ki a mester két keréken?”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elméleti és gyakorlati feladatok is szerepeltek a közlekedési versenyek városi fordulóján Siklóson.

A Siklósi Rendőrkapitányság 2019. április 9-én tartotta a „Kerékpáros Iskola Kupa” és „Ki a mester két keréken?” elnevezésű közlekedési versenyek városi fordulóját, ahol elméletben és gyakorlatban is megmérettették magukat a versenyzők. A kapitányság illetékességi területén lévő valamennyi általános iskola meghívást kapott a versenyre, amelynek célja a diákok közlekedésbiztonsági, baleset-megelőzési ismereteinek felmérése és mind ezek oktatásának módszertani segítése. A rendezvény KRESZ-tesztlap kitöltéssel kezdődött, amelyben a kerékpáros közlekedés alapvető szabályainak ismeretéről adtak számot a diákok, majd egy kerékpáros ügyességi pályán mérték össze tudásukat.

Mindkét közlekedési verseny első helyezettje a Nagyharsányi Általános Iskolai diákjai közül került ki. A helyi selejtező tétje a megyei döntőre való továbbjutás volt, amelyet 2019. április 25-én rendeznek meg a Bólyi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

A kerékpáros balesetek megelőzése érdekében

-          elindulás előtt ellenőrizzük a kerékpár műszaki állapotát, a fékek működését és a világító berendezéseket!

-          irányváltáskor nem elég karunkkal jelezni kanyarodási szándékunkat, hátra is kell nézni, hogy nem előz-e már bennünket egy másik jármű!

-          a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt a kerékpárról mindig szálljunk le, és azt tolva haladjunk át az úttesten!

-          ha a kerékpárutat úttest keresztezi, még akkor is kellő körültekintéssel haladjunk át, ha nekünk van elsőbbségünk!

 

A

 

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra