Kerékpáros ügyességi pályával várták a résztvevőket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök balesetmegelőzési előadást tartottak egy helyi egyházközség rendezvényén.

Debrecenben a Tégláskerti Református Egyházközség 2016. június 4-én egész napos családbarát rendezvényt tartott, amelyen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának balesetmegelőzési előadója a szabályos kerékpáros közlekedésről tartott előadást. Boros Viktor r. zászlós a részvevőknek bemutatta a rendőrök felszereléseit, valamint egy szolgálati gépjárművet is. Ezt követően a gyerekek egy kerékpáros ügyességi pályán is kiprobálhatták tudásukat. A felnőttek KRESZ tesztlapot tölthettek ki és kipróbálhatták a részegszemüveget is. Vas Lajos lelkész elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy ennyien kilátogattak a rendezvényre és ilyen sokan részt vettek a rendőrség által tartott bemutatón és oktatáson. Az ügyességi pályát kiprobálók kerékpáros felszereléseket és láthatósági eszközöket kaptak ajándékba.

<< Vissza az előző oldalra