Kétkeréken indul a tanév

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrség a Kétkeréken indul a tanév elnevezésű rendezvény keretében tartja meg tanévkezdeti kampányának sajtónyilvános eseményét Dabas főterén 2021. szeptember 4-én 9 órától.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzései Bizottsága, Dabas város önkormányzata és a KTM centrum közös szervezésében megvalósuló program célja, hogy a tanév kezdetével egy időben felhívja a kétkeréken közlekedők figyelmét a közlekedésbiztonság és a balesetmegelőzés fontosságára.

 

Az egész napos, minden korosztálynak aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosító rendezvényen valamennyi kétkerekű (futó bicikli, kerékpár, roller, elektromos roller, motorkerékpár) számára vetélkedők, ügyeségi versenyek lesznek. A program szervezetői Dabason, a Szent István téren várják az érdeklődőket. A színpadon érdeklődésre számot tartó előadások, zenei bemutatók, koncertek kerülnek a közönség elé. Nem hiányozhatnak az interaktív bemutatók, bűnmegelőzési programok, közlekedésbiztonsági szimulátorok, vetélkedők, KRESZ park kicsiknek és mindazon attrakciók, amelyek széles rétegeket vonzanak és szólítanak meg. A rendezvény délutánján hagyományteremtő jelleggel kerül megrendezésre a Dabasi Gurulás, ahova minden korosztály valamennyi kétkerekű járgányát várják a szervezők. A rendezvény fővédnöke Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

 

A tanév kezdeti rendőri feladatok részletezése mellett a rendezvényen kiemelt hangsúlyt kap, hogy az ORFK-OBB a 2021/2022 tanévben megelőzési tevékenysége során a kerékpárosok közlekedésbiztonságára fókuszál.  

 

A tanévkezdés időszaka fokozott veszélyeket rejt a közúti közlekedésben, különösen a gyermekekre nézve, akik a nyári vakáció után gyakorlatilag egyszerre, tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében. Még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ami csökkentheti veszélyérzetüket. További kockázatot jelent, hogy a nyári szabadságokat követően ugrásszerűen megnő a forgalomban részt vevő gépjárművek száma, zsúfolttá válnak az utak.

 

A helyi rendőri szervek a tanév megkezdése előtt valamennyi frekventált helyen lévő oktatási intézmény közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintették és elemezték. Szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, vagy ezt igénylik, kiemelt rendőri jelenlétet biztosít. Demonstratív jelenléttel kívánják elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését.  

 

A rendőrség évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti a gyermekek védelmét. Az idei tanévben is folytatódik „Az iskola rendőre” program, melynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése.

 „Az iskola rendőre” program keretében folytatódik a „SuliMoped” program, valamint a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedők is. A „SuliMoped” program tantervi órakereten kívül, többnyire e-learning képzés keretében valósul meg, amely ezer – 8. osztályos általános iskolai – diák képzését jelenti. 

 

A rendőrség több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az iskolai bűnmegelőzési oktatás területén. A DADA program az általános iskolákban, az ELLEN-SZER a középiskolákban van jelen, a bűnmegelőzési tanácsadók állandó jelleggel tevékenykednek a középiskolákban. Valamennyi programban kiemelt hangsúlyt kap a prevenciós tevékenység.

A DADA program elsődleges célja, hogy a gyermekek felismerjék a veszélyhelyzeteket és megfelelő módon tudjanak erre reagálni. A programot oktató rendőrök feladata, hogy olyan megoldási módokat ismertessenek meg a gyermekekkel, amelyeket személyiségükbe építve készségszinten, rutinszerűen alkalmazhatnak.

 

Az ELLEN-SZER program főbb céljai az önálló gondolkodásra nevelés, a kritikai gondolkodás kialakítása, a csoportban működés megtanulása, az egyéni felelősség szerepének megmutatása, a döntési képesség fejlesztése, az összefüggésekben, rendszerben gondolkodás fejlesztése, a szociális kompetenciák, az empátia és az érzelmi intelligencia fejlesztése, a fiatalok értékrendjének a társadalom számára is hasznos formálása. A program alaptétele, hogy emelje a fiatalok biztonságát a legsúlyosabb devianciákkal, a bűnözéssel és a szerfogyasztással szemben.

 

Az Iskolai Bűnmegelőzési Tanácsadói Hálózat keretében a bűnmegelőzési tanácsadó tiszt feladata a középiskolába járó fiatalok bűncselekményekkel szembeni fokozott védelme mind az elkövetői, mind pedig a sértetti oldal tekintetében, kiemelt figyelemmel a kábítószerrel visszaélés típusú bűncselekményekre. Ennek érdekében folyamatos, élő kapcsolatot tart a diákokkal, pedagógusokkal és a szülőkkel.

 

A fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében a rendőrség folytatja drogprevenciós programját „A szülők és a családtagok a rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözés megelőzésében” címmel. A kezdeményezés keretein belül a rendőrség kiemelten számít a szülők együttműködésére. A program célja, hogy a 12-18 éves gyermekeket nevelő szülők, valamint családtagjaik közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről.

<< Vissza az előző oldalra