KEVE GIMI program Pécsett, a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már tizedik osztályban is jelen van az interaktív program.

A Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra! (a továbbiakban: KEVE) elnevezésű, az általános iskolás korú gyermekeket közlekedésre nevelő program és az óvodás korúaknak szóló KEVE MINI program Baranya megyei bevezetése után a főkapitányság a középiskolások részére is kidolgozott egy, az életkori sajátosságaiknak megfelelő kurzust.

 

Évfolyamonként négy interaktív foglalkozás során világítanak rá a rendőrök a középiskolás korosztályt leginkább érintő baleseti helyzetekre, valamint bemutatják a megelőzési lehetőségeket. A fiatalok tájékoztatást kapnak az őket érintő aktuális programokról – például a „SuliMoped” programról –, a figyelem elterelésére alkalmas mobil eszközök használatáról, a gyalogosok és kerékpárosok számára fontos „láthatóság” témájáról, valamint a motoros közlekedés szabályairól. A foglalkozásokon a rendőri munka bemutatása, valamint a pályaorientáció is színteret kap.

 

A programhoz a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumának 10/E osztálya is csatlakozott, így az előadások során a szakemberek már nekik is interaktív formában juttatják el a baleset-megelőzési üzeneteket.

 

 

<< Vissza az előző oldalra