Ki a mester két keréken?

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győrben rendezték meg az alsó tagozatos gyerekek közlekedésbiztonsági versenyének megyei döntőjét.

Az Országos Rendőr-főkapitányság által meghirdetett „Ki a mester két keréken?” közlekedésbiztonsági verseny megyei fordulója 2023. május 17-én került megrendezésre Győrben a rendőrség Szövetség utcai objektumában a  Győr Rendőrkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága szervezésében. Fontos feladata a programnak a diákok kerékpározási tudásának fejlesztése, közlekedési kultúrájának magasabb szintre emelése, mindezt játékos és izgalmas feladatok segítségével, jó hangulatban.

1

5

A versenyzők KRESZ teszt kitöltésével adtak számot a közlekedési ismereteikről, továbbá kerékpárügyességi pályán bizonyították tudásukat. Az egyébként sem egyszerű pályát tovább nehezítette a rossz időjárás.

9

A programra dr. Forrai Zsolt r. ezredes rendőrségi főtanácsos rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes is kilátogatott, aki nagy örömmel mesélt a rendőri pálya szépségeiről, kihívásairól az érdeklődő diákoknak.

3

A Magyar Autóklub Nyugat-Dunántúli régiójának elnöke Kiss Ambrus oklevéllel, értékes ajándékcsomaggal lepte meg a verseny dobogósait.

7

A megyei döntő eredményei:

Lányok:

  1. Tihanyi Regina, Ikrényi Általános Iskola
  2. Baráz Anna Lujza, Magyar Műhely Általános Iskola és Művelődési Központ, Mezőörs
  3. Brázik Anna Izabella, Magyar Műhely Általános Iskola és Művelődési Központ, Mezőörs

Fiúk:

  1. Toperczer Balázs, Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ
  2. Krabácz Kornél, Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ
  3. Poleczki Márk, Tulipános Általános Iskola

Az országos versenyen megyénket Tihanyi Regina az Ikrényi Általános Iskola, illetve Toperczer Balázs a Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ tanulója képviselheti majd Budapesten a Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági és Oktatási Parkjában.

<< Vissza az előző oldalra