Ki a mester két keréken?

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Általános iskolás gyermekek versenyeztek a biztonságos közlekedésért, – és a döntőbe jutásért – 2024. április 17-én, a miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.

A „Ki a mester két keréken?” vármegyei fordulót a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság rendezte. Az izgalmas megmérettetés legfőbb célja az általános iskolás gyerekek felkészítése bizonyos szituációkra, ezzel együtt a biztonságos közlekedésre. A diákok, a KRESZ kérdéseket tartalmazó tesztek megoldása után kerékpárra ültek, majd szervezők által kiépített pályán próbáltak minél gyorsabban, és minél kevesebb hibával végig kerekezni.

A közlekedési szabályokat jól ismerő, és alkalmazni tudó tanulók országos szintű versenyen mérettethetik meg magukat, hiszen a legjobbak bekerültek az Európai Közlekedésbiztonsági Verseny Nemzetközi döntőjén résztvevő magyar csapatba.

A „Ki a mester két keréken?” vármegyei fordulón, lány kategóriában Koleszár Johanna, fiú kategóriában pedig Pogány Dominik diadalmaskodott. Ők a Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági és Oktatási Parkjában megrendezésre kerülő országos döntőben képviselik majd megyénket.

A teljes végeredmény:

A kerékpáros lány kategóriában:

1. helyezett – Koleszár Johanna – Sárospatak,

2. helyezett – Bolobás Jázmin – Szerencs,

3. helyezett – Kerekes Luca – Mezőkövesd.

A kerékpáros fiú kategóriában:

1. helyezett – Pogány Dominik – Mezőkövesd,

2. helyezett – Halász Hunor – Sárospatak,

3. helyezett – Olajnyik Benedek – Encs.

 

A legjobb KRESZ tesztlap kitöltője: Pogány Dominik – Mezőkövesd.

Az ügyességi pályán legjobban teljesítő: Olejnyik Benedek – Encs.

<< Vissza az előző oldalra