Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolta el a gyalogost

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A személygépkocsi 46 éves vezetője segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Segítségnyújtás elmulasztásának bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya S. Zoltán ellen. A 46 éves tatabányai férfi 2012. december 17-én délután személygépkocsival közlekedett Tatabánya belterületén, amikor a Komáromi úti körforgalomból kihajtva elütött egy, a kijelölt-gyalogos átkelőhelyen szabályosan áthaladó nőt. A sértett ráesett az autó motorháztetejére, majd onnan az úttestre. A sofőr az ütközés után először megállt, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. A tatabányai egyenruhások a szemtanúk leírása alapján még aznap megtalálták a férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A büntetőeljárást a rendőrség 2014. február 24-én befejezte, és vádemelési javaslattal küldte meg a Tatabányai Járási Ügyészségnek.

 

A tavasz közeledtével az utakon, lakott területen belül és kívül egyaránt egyre nagyobb számban kell számítani a gyalogosokra és két keréken közlekedőkre. A motorosok, a kerékpárosok és a gyalogosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, ezért a járművezetőknek fokozottan kell figyelni rájuk. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladókra, valamint a sokszor figyelmetlenül az úttestre lépőkre. A Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri a járművezetőket, hogy a balesetek elkerülése érdekében minden esetben óvatosan, lassabb haladási sebességet megválasztva közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket.

 

A rendőrség a balesetmentes közlekedés érdekében a gyalogosoktól és a kerékpárosoktól is nagyobb körültekintést kér és vár el. Lakott területen kívül korlátozott látási viszonyok között minden esetben viseljenek láthatósági mellényt, de ott is érdemes felölteni, ahol van közvilágítás. A rendőrség emellett felhívja a gyalogosok figyelmét, hogy kizárólag a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen lépjenek az úttestre és csak akkor, ha meggyőződtek az áthaladás veszélytelenségéről!

 

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága az elmúlt évekhez hasonlóan 2014-ben is kiemelt figyelmet fordít a gyalogosok és a kerékpárosok védelmére. A biztonságos közlekedésre nevelés a rendőrség egyik fő célkitűzései közé tartozik. Ennek érdekben évről évre változatos megelőzési programokkal készül a gyermekek részére óvodás kortól egészen a középiskolásokig. Ennek egyik elemeként a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság 2014-ben is meghirdette felmenőrendszerű gyermekrajz-pályázatát „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” elnevezéssel. A szervezők három kategóriában várják a gyerekek alkotásait, melyeket az oktatási-nevelési intézményeknek a területükhöz tartozó Rendőrkapitányságok Balesetmegelőzési Bizottságaihoz kell eljuttatniuk.  

<< Vissza az előző oldalra