Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütötte el a gyalogost

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 79 éves asszonyt a mentők kórházba vitték.

A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt el egy személygépkocsi egy 79 éves asszonyt Tatabányán 2014. február 12-én délelőtt. A rendelkezésre álló adatok szerint a járművet vezető 39 éves nő későn észlelte az úttesten szabályosan átkelő asszonyt. A gyalogost a mentők a helyszínről kórházba vitték. Egy nappal korábban egy elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtáblát hagyta figyelmen kívül egy gépjárművezető, amikor Tatabánya belterületén elgázolt egy kerékpárral közlekedő 53 éves asszonyt, aki a baleset következtében megsérült. Az elmúlt hetekben több hasonló baleset is történt Komárom-Esztergom megyében, többségében lakott területen belül. A balesetek legfőképp a relatív sebességtúllépés és az elsőbbségi szabályok megsértése miatt következtek be.

 

Kedvezőtlen időjárási körülmények között a gyalogosok általában nem elég körültekintők és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire. Ebből adódóan a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy mindig fokozott figyelemmel és a sebesség csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, valamint azokat a helyeket, ahol fokozottan kell számolni gyalogosok megjelenésére!

 

A változékony időjárás veszélyt jelenthet a közlekedők számára. A sokszor tavasziasnak tűnő változékony időben az autósok nem számítanak a balesetveszélyes nedves, jeges úttestre, ezért a balesetek elkerülése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a jármű sebességének helyes megválasztására. A kora esti órákban vagy éjszaka, korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellényt nem viselő gyalogosok és kerékpárosok fokozottabb veszélynek vannak kitéve a közúton, ezért a mellények viselése ilyenkor még nagyobb jelentőséggel bír. A gyalogosok is sokat tehetnek a balesetek megelőzése érdekében. Lakott területen kívül minden esetben haladjanak a forgalommal szemben, így jobban látják a szemből érkező járműveket és csak akkor lépjenek az úttestre, ha meggyőződtek az áthaladás veszélytelenségéről!

<< Vissza az előző oldalra