Kis híján tragédia lett a kismotorozásból

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kétéves gyermek hajtott az úttestre az autóbusz elé.

Győrben, a Hédervári úton, a Duna utca felől a Szövetség utca irányába haladt 2021. február 19-én 13 óra 20 perckor egy műanyag kismotoron egy két éves kisfiú, akit édesanyja körülbelül 15 méterre gyalogosan követett. A gyermek gondolt egyet, majd a járdáról a parkoló autók között az úttestre haladt. Az ütközést a neki jobbról érkező helyi járatú autóbusz csak úgy tudta elkerülni, hogy buszsofőr vészfékezett, aminek következtében a tömegközlekedési eszközön egy utas elesett és megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A gyermek a baleset bekövetkeztekor az autóbusz bal első kereke mellett állt meg műanyag motorjával.

1

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága felhívja a szülők figyelmét arra, hogy kisgyermekükkel történő közlekedésük során mindig követeljék meg, hogy a gyermek a szülők mellett, karnyújtásnyira haladjon, akár gyalogosan vagy bármilyen játékeszközön közlekedjék is!

A kicsik részére készült lábbal hajtható kismotorokkal, futóbiciklikkel a gyerekek rendkívül gyors haladásra képesek a szülők gyalogos közlekedéséhez viszonyítva.

Gyermekünk biztonságos közlekedésre nevelésében a családnak kiemelt szerepe van. A kisgyermek először a szüleitől látja, hogy hogyan kell közlekedni, akár gyalogosan, később kerékpárral, vagy autóban ülve. Akarva-akaratlanul veszi át a jó, vagy éppen a rossz szokásokat, ezért a közlekedésben a család példamutatása elengedhetetlen.

Egészen kicsi kortól igyekezzenek a szülők elmagyarázni a legkisebbeknek, hogy mit, hogyan és miért kell csinálni az úton közlekedve. Tanítsuk meg nekik, hogy a gyalogos a járdán van a legnagyobb biztonságban, az út egyik feléről a másikra való átjutás – lehetőség szerint – a gyalogátkelő helyen történjen. Mutassuk meg, hogyan kell helyesen és biztonságosan átkelni a zebrán!

"...hogy mindenki hazaérjen!"

 

<< Vissza az előző oldalra