KKK Tolna megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szekszárdon rendezték meg a Középiskolások Közlekedésbiztonsági Kupájának megyei döntőjét.

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) által már hosszú évek óta a középiskolások számára meghirdetett Középiskolások Közlekedésbiztonsági Kupája elnevezésű versenyt 2019-ben is megrendezik. A verseny célja a KRESZ-t már jól ismerő tizenévesek magasabb szintű megmérettetése, továbbá olyan ismeretanyag átadása, mely hasznukra lehet a helyes közlekedési magatartás kialakításában. A diákok három kategóriában – kerékpáros, mopedes és személygépkocsizó – mérik össze elméleti KRESZ, ügyességi és a közúti forgalomban járművezetői jártasságukat.

 A 2019. április 16-a és 18-a között Budapesten megrendezésre kerülő országos döntő előtt valamennyi megyében megtartják a megyei fordulókat. Tolna megyében 2019. április 4-én Szekszárdon  rendezték a verseny területi fordulóját.

A diákok a megye számos pontjáról érkeztek a versenyre mindhárom kategóriában. A nap folyamán a tanulóknak KRESZ és ügyességi tudásukat, továbbá a közúti forgalomban szerzett jártasságukat kellett megmutatniuk.

A verseny végeredménye:

Kerékpáros kategória:

  1. helyezett Gyalog Olivér Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bonyhád
  2. helyezett Kovács Henrik Simontornyai Vak Bottyán Gimnázium
  3. helyezett Herger Patrik Perczel Mór Szakképző Iskola Bonyhád

Moped kategória:

  1. helyezett Juhász Márk Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bonyhád
  2. helyezett Nemes Patrik AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
  3. helyezett Orbán Zalán Apáczai Csere János Szakközépiskola Dombóvár

Személygépkocsi kategória

  1. helyezett Géringer Szabolcs Simontornyai Vak Bottyán Gimnázium
  2. helyezett Hinek Dominink Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bonyhád
  3. helyezett Gyugyi Tamás Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár

A kategóriák győztesei képviselik Tolna megyét az országos döntőn.

kép
A képen a kategóriák győztesei balról jobbra: Juhász Márk, mellette Bótáné Kiss Gabriella rendőr alezredes a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára, Gyalog Olivér és Géringer Szabolcs

 

<< Vissza az előző oldalra