Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2014. március 21-én 12 órakor Debrecenben, a Diószegi Sámuel Közép- és Szakképző Iskolában rendezte meg a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa verseny 2014. évi megyei döntőjét.

A vetélkedőn a középfokú oktatási intézmények 3 – 3 fős csapatai három kategóriában (kerékpáros, segédmotoros kerékpáros, személygépkocsis) mérték össze tudásukat.

Valamennyi versenyző a kategóriájának megfelelő KRESZ -, valamint közlekedési elsősegély-nyújtási tesztlapot töltött ki.

Az elméleti forduló mellett a kerékpárosok ügyességi feladatokat hajtottak végre, míg a segédmotoros kerékpárosok és a személygépkocsival versenyzők közúti forgalomban mérték össze tudásukat.

 

A versenyen az alábbi oktatási intézmények diadalmaskodtak:

I. helyezett: I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Derecske

II. helyezett: Bocskai István Szakközépiskola, Hajdúszoboszló

III. helyezett: Szilágyi Dániel Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola, Hajdúhadház

 

A versenyen kategóriánként legjobb eredményt elért versenyzők képviselik Hajdú-Bihar megye középiskolásait az országos vetélkedőn, melyet 2014. júniusában rendeznek meg Zalaegerszegen.

 

<< Vissza az előző oldalra