Középiskolások versenyeztek Baján

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2015. április 8-án Baján rendezte meg a Középiskolás Közlekedésrendészeti Kupa elnevezésű országos verseny megyei döntőjét.

A háromfős középiskolás csapatok tagjai kerékpár, segédmotoros kerékpár és személygépkocsi kategóriában mérték össze tudásukat. A tíz csapat valamennyi tagja először elméleti KRESZ tudásáról adhatott számot. Ezután következett a gyakorlati verseny. Előbb a kerékpárosok és a segédmotoros kerékpárosok ügyességi pályán mutatták meg tudásukat, majd a segédmotorosok és a személygépkocsi vezetők a városi forgalomban bizonyíthatták megfelelő gyakorlati ismereteiket, amelyet vizsgabiztosok ellenőriztek és pontoztak.

A segédmotoros kerékpár kategóriában Lehőcz Tamás, a jánoshalmi Agrár-szakképző Központ Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanulója végzett az első helyen. A kerékpárosoknál Eszenyi Lajos, míg a személygépkocsi vezetőknél Tóth Bence zárt az élen. Mindketten a kiskőrösi Wattay Középiskola és Szakiskola diákja.

                                              

Az egyéni versenyek első helyezettjei képviselik Bács-Kiskun megyét a 2015. április 21. és 2015. április 23. között Egerben megrendezésre kerülő országos döntőn. 

<< Vissza az előző oldalra